Szponzorált tartalom
Gyakran okoz kényelmetlenséget, ha sok árut kell bezsúfolni egy kisebb teherautó rakterébe. Az áruterítés sokkal egyszerűbb néhány Schoeller M30 rekesz által, amelyek kifejezetten azt a célt szolgálják, hogy hatékonyabbá és könnyebbé tegyék a szállítást, cipekedést, valamint a tárolás minden formáját. Méretei által tökéletesen alkalmazható különféle iparágakban, ám leginkább az élelmiszeripar használja. Az olyan gyümölcsök és zöldségek tárolására, valamint szállítására tökéletesek, amelyek sérülékenyek, aprók. Ezzel együtt még a postán is nagy hasznát veszik a levelek tárolásában. Az M30 rekesz címkézhető, ami szintén egy előnye, bár apróságnak tűnik. A Schoeller Allibert termékek hatékonyságát rakásolhatóságuk erősíti, mivel könnyedén egymásba illeszthetőek. Ez kényelmes a szállításnál is, hiszen helytakarékosan alkalmazható. Az egymásba rakodható rekeszek másik klassz tulajdonsága, hogy kialakításuknál fogva a szellőzést is lehetővé teszik akkor is, ha több láda van egymásra helyezve. Ez a fagyasztott termékek esetében plusz pont, ahol a hűtőházban olykor szorosan sorakoznak a különféle áruk. Az M30 rekesz ugyanakkor összehajtható, ami sokszor hasznos, főként, ha már üres dobozokat szállítanak a kamionok, teherautók, hiszen ezzel helyet lehet spórolni és egyéb módon kihasználni a rendelkezésre álló helyet.