Szerettem volna egy medencét a szülinapi bulimra, és a BestMarkt kínálatában találtam is!

Szponzorált tartalom

medence vásárlás

medence vásárlás

Júliusban nagykorú lettem, és ezért úgy döntöttem rendezek egy óriási bulit a barátaimmal, olyat, amit örökre emlegetni fogunk. Az egyik haverom DJ, ő vállalt minden zenével kapcsolatos tennivalót, és összeállított egy nagyon ütős mixet. Emellé teljes fényrendszert is szerzett. A tervek szerint a DJ pultot a teraszon állítottuk fel, ahol a vendégek táncolni is tudnak, ha olyan kedvük támad. Anya elintézte, hogy egy mixer is eljöjjön, aki koktélokat kever nekünk. Mondjuk kicsit szégyelltem magam, mikor arra gondoltam, mennyibe kerülhetett ez neki, de nagyon boldog voltam, hogy ilyen élményben is részünk lesz.

Kicsinosítottam a kertet is, hogy mindenki szuperül érezze magát, és fűnyírás közben az jutott eszembe, hogy milyen jópofa lenne egy felállítható medence, amibe ugrálhatnánk a teraszról. Volt egy ismerősünk, akinek volt már ilyen medencéje, ezért jó alaposan kikérdeztem a véleményét, és hogy szerinte megéri-e ilyet vásárolni, mekkorát vegyek, és persze azt is, hogy hol vegyem.

Mindenre készségesen válaszolt, elmondta, hogy merevítéses gumimedencét érdemes venni, a méret teljesen attól függ, hogy mik a céljaim vele, és a BestMarkt a legjobb webshop, ahol ilyet vásárolhatok. Ez egy olyan online üzlet, ahol számtalan különböző termék közül válogathatunk. Elsősorban elektronikai cikkeket árulnak, de van a kínálatban medence, játék, irodaszer és még rengeteg minden más is.

Akinek hozzám hasonlóan medence vásárlás a célja, az beírhatja az oldal keresőjébe ezt a kulcsszót, vagy használhatja a kategória menüt. A „Kert & barkácsolás” fő kategórián belül a „Medencék és kiegészítők” alkategóriát kell keresni, és azon belül is a „Medence” alkategóriát. A kategóriás keresés nagyon hasznos lehet, majd kicsit később leírom miért.

Jelenleg a BestMarkt kínálatában 8 medence található, van köztük felfújható jakuzzi, több mint 5 méteres monstrum, kellemes kis pancsoló és apró gyerekmedence is. A közepes méretű darabok közül a vásárlók a 259*170 cm-es, merev vázas verziót értékelték a legmagasabbra, ez 7 visszajelzés alapján 4,5 csillagot kapott a maximális 5 csillagból. Elsősorban a könnyű szerelhetőséget, egyszerű tisztíthatóságot és a megfelelő méreteket emelték ki.

Akinek valami nem világos az adott termékkel kapcsoltban, az használhatja a termékoldalon található kérdezz-felelek opciót. Itt az oldal üzemeltetői szívesen válaszolnak minden feltett kérdésre.

A BestMarkt egy olyan webshop, amely kialakításánál nagyon figyeltek a felhasználói élményre. Ez már az igényes, reszponzív dizájnon is megmutatkozik, de még inkább egyértelmű lesz, ha az oldal funkcióit figyeljük. A legkirályabb megoldás például az összehasonlító opció, ami segít, ha nem tudunk dönteni több hasonló termék közül. Ekkor rákattintva az „Összehasonlítás” gombra, ezek bekerülnek egy táblázatba, ahol a paramétereik egymás mellett lesznek feltüntetve. Így könnyen megnézhetjük például, hogy a 3 kiszemelt jakuzzi közül melyiknek a legnagyobb a teljesítménye, melyik hány liter és melyik milyen mély. Hasonló, felhasználói élményt fokozó opció a fejlett szűrőrendszer. Ha egy termékre a kategóriamenü segítségével keresünk, a terméklista bal oldalán megjelenik egy csomó bepipálható opció, melyek segítségével leszűkíthetjük a megjelenő termékeket néhány darabra, melyek tökéletesen megfelelnek az igényeinknek. Ez a medencék esetében nem olyan fontos, mert csak 8 darab található az oldalon, de vannak olyan műszaki cikkek, melyekből több százat listáz az oldal, ezek esetén életmentők lehetnek a szűrők.

Ha megtaláltuk azt amire szükségünk van, berakhatjuk a kosárba vagy a kedvencek közé. Utóbbi azért hasznos, mert ha mondjuk medence vásárlás közben eszünkbe jut valami, amit később meg szeretnénk venni, elmenthetjük ide, és bármikor elővehetjük a jövőben. A BestMarkt tehát egy fantasztikusan átgondolt, óriási kínálattal rendelkező webshop, ami kiemelkedő felhasználói élményt biztosít, és megbízható is.

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.